Caussade Semences Csoport

A CAUSSADE SEMENCES CSOPORT francia eredetű vetőmag nemesítő vállalat, mely hagyományosan nagy hangsúlyt fektet a kor magas elvárásainak megfelelő genetikai potenciállal rendelkező szántóföldi vetőmagok nemesítésére és előállítására. Széles portfoliója 50 kultúrát számlál, genetikáját a termelők világszerte több mint 34 országban alkalmazzák.

A több növényfaj nemesítésével foglalkozó Csoport az évszázad leginnovatívabb és legfejlettebb koncepcióit és technológiáit alkalmazza a mezőgazdaság és agráripari ágazat támogatására. A társaság több mint 50 év tapasztalattal a háta mögött professzionális csapatával arra törekszik, hogy megfeleljen a technológiai kihívásoknak, a partnerek – mezőgazdasági termelők, forgalmazók és agráripari területen dolgozók – által megfogalmazott magas szakmai és minőségi követelményeknek.

A 100%-ban termelői tulajdonban lévő CAUSSADE SEMENCES CSOPORT az elmúlt 50 év alatt képes volt úgy növekedni és sikereket elérni, hogy közben hű maradt küldetéséhez, célkitűzéseihez, önmagához és gyökereihez.



Caussade Magyarországon

A CAUSSADE SEMENCES 1989-ben kezdett el terjeszkedni nemzetközi szinten a németországi leányvállalat megalapításával.

A nemzetközi jelelét egyre fontosabb szerepet tölt be a CAUSSADE SEMENCES életében és sikereihez jelentős mértékben hozzájárul. Ezért a további terjeszkedést folytatva 2010-ben Magyarországon is leányvállalatot alapított Caussade Vetőmag Kft. néven.

A CAUSSADE márkát ugyan ismerhették már a magyar gazdák a leányvállalat magyarországi alapítása előtt, hiszen kiváló fajtáink és hibridjeink már jó ideje jelen vannak a köztermesztésben, de 2010 előtt még önálló arculattal nem rendelkeztünk. Mára szerencsére egyre többen ismerik a kiváló genetikájú hibridjeinket és vásárolják előszeretettel. 2011-ben több mint 80 fajtakísérleti helyen bizonyított a versenytársakkal szemben a CAUSSADE márka.

2011 decemberétől a cég CAUSSADE SEMENCES Hungary Kft. néven folytatja tevékenységét nagy sikerekkel.



Nemzetközi jelenlét

A Caussade Semences több, mint 50 éve aktív résztvevő a nemzetközi vetőmag nemesítés és kereskedelem piacon

  • 1958: A közös érdekű Mezőgazdasági Társaság létrehozása vetőmagvak szárítása és kondicionálása céljából (SICA SCS)
  • 1962: Vetőmag-kereskedelmi tevékenység beindítása a SICA SCS társaságnál
  • 1972: Partnerségi megállapodás megkötése egy amerikai vetőmagelőállító céggel. A minősített kukoricavetőmagok kereskedelméhez kapcsolódó marketing tevékenység fejlesztése
  • 1975: A gabonafélék nemesítéséről szóló hivatalos tanúsítvány megszerzése
  • 1984: A napraforgó- és repcetermesztésről szóló hivatalos tanúsítvány megszerzése
  • 1987: A kukoricanemesítési tevékenység megkezdése az amerikai vetőmag-előállító céggel való partneri viszony megszűnése után
  • 1989: CAUSSADE SAATEN leányvállalat létrehozása Németországban
  • 1991: A SICA SCS felveszi a CAUSSADE SEMENCES SA vállalat nevet; Az ELF SANOFI a vállalat többségi részvényesévé válik. A SICA SCS részvényesei létrehozzák a Caussade Financement-t, mely a CAUSSADE SEMENCES SA második legnagyobb részvényesévé válik
  • 1994: A Caussade Financement megvásárolja az ELF SANOFI által birtokolt összes részvényt
  • 2001: GIE Actisem létrehozása, melynek célja a minősített gabona vetőmagok népszerűsítése és forgalmazása két további partnerrel együttműködve
  • 2002: CAUSSADE SEMENCES Benelux létrehozása
  • 2003: CAUSSADE SEMENCES csatlakozik a GIE GRASS-hoz (takarmánytermesztő – fűfélék és hüvelyesek)
  • 2004: A gabonaszalma-nemesítő SOGROUP felvásárlása
  • 2008: Kutatóállomás létrehozása Romániában (Mircea Voda falu, Braila megye)
  • 2009: A CAUSSADE SEMENCES olaszországi és romániai leányvállalatának létrehozása
  • 2010: A CAUSSADE SEMENCES leányvállalatának létrehozása Magyarországon, Bulgáriában, Szerbiában és Lengyelországban
  • 2011: A CAUSSADE SEMENCES szlovákiai és csehországi leányvállalatának létrehozása
  • 2012: A CAUSSADE SEMENCES törökországi és ukrajnai leányvállalatának létrehozása



Kutatás

A CAUSSADE SEMENCES CSOPORT modern kutatási infrastruktúrával rendelkezik, éves árbevételének 16%-át fordítja kutatásra. 7 nemesítő állomásából négy Európában, három pedig Európán kívül található.

A CAUSSADE SEMENCES CSOPORT modern kutatási infrastruktúrával rendelkezik, éves árbevételének 16%-át fordítja kutatásra. 7 nemesítő állomásából négy Európában, három pedig Európán kívül található. A déli féltekén létesített nemesítő állomás segítségével szántóföldi körülmények között egyetlen naptári év alatt két vegetációs ciklus érhető el, ami jelentősen felgyorsítja egy új hibrid nemesítési folyamatait. Ezen kívül a Csoport számos tesztközponttal rendelkezik Európa szerte, valamint Észak-Amerikában, Japánban, Új-Zélandon és Dél-Afrikában is.

A biológiai sokféleség felértékelődésének, valamint a nemesítés iránti szenvedélynek köszönhetően kerültek a magas genetikai potenciállal rendelkező CAUSSADE SEMENCE vetőmagok piaci bevezetésre. A fajtákkal kapcsolatos kutatási munka alapja a számos mezőgazdasági és ipari üzletlánc (élelmiszer- és nem élelmiszer piacok) elvárásainak való megfelelés, ami a CAUSSADE SEMENCES teljes kutatási munkájának látható mozgatórugója. A Csoport tapasztalata és szakértelme lehetővé teszi a portfolióban szereplő összes faj esetében a genetikai teljesítőképesség folyamatos fejlesztését. A nemesítési programok ötvözik a hagyományos technológiákat, mint például a növények keresztezése a kívánatos tulajdonságok elérése érdekében, és az olyan kifinomult technológiákat, mint amilyeneket a biotechnológiában alkalmaznak. Ezek a molekuláris biológia területén kívül eső technológiák (molekuláris markertechnológia vagy kettős haploid, éretlen embriókultúra stb.) lehetővé tették a termelékenység növelését és az új fajták jobb teljesítményét, azok létrehozására fordítandó idő csökkentését. De legfőképpen az agronómiai tulajdonságok (szárazságtűrés, bizonyos gyomirtószer-molekulákkal és betegségekkel szembeni ellenállás, stb.) bevitelét, ami lehetővé teszi az alábbi követelmény teljesítését: „A mezőgazdaságnak többet kell előállítania kevesebb erőforrás felhasználásával!”

A CAUSSADE SEMENCES CSOPORT kész megfelelni ennek a kihívásnak, amelyet már sok évvel ezelőtt megsejtett. Így ma rendelkezik egy „csíraplazma könyvtár”-ral, mely tárolja azokat a genetikai jellemzőket, amelyek lehetővé teszik a fajták (fajták, illetve hibridek) létrehozását a természeti erőforrások leghatékonyabb felhasználása és a kockázatok minimalizálása mellett. A CAUSSADE SEMENCES csíraplazma alap az egyik legnagyobb a világon. Ez többek közt a társaság rendkívül gyors fejlődésének, a világ más vetőmag-vállalataival és kutatóintézeteivel kötött tudományos megállapodások keretében folytatott genetikai cseréknek, valamint a csíraplazma-beszerzéseknek köszönhető. A genetikai tulajdonságok eme tárháza és a CAUSSADE SEMENCES által alkalmazott legújabb technológiai megoldások lehetővé teszik azon fajták vagy hibridek folyamatos forgalmazását, amelyek tökéletesen alkalmazkodnak az éghajlati viszonyokhoz és technológiai elvárásokhoz. A kutatókból és magasan képzett technikusokból álló csapat szakmai elhivatottsága jelentősen hozzájárul a Csoport kutatási részlegének sikereihez. Ennek is köszönhető a számos kutatóintézettel és multinacionális agráripari vállalattal létrehozott rangos tudományos kutatási együttműködés.



Termékfejlesztés

A termékfejlesztési részleg összekötő kapocsként működik a kutatás és a marketing között. Fejlesztési csapatunk fő célja és feladata a kutatólaboratóriumokban kinemesített, magas genetikai potenciállal rendelkező termékek szántóföldi, termesztési körülmények közti vizsgálata.

A piaci igényeknek megfelelő fajta szortiment kialakításához a CAUSSADE SEMENCES CSOPORT magas számú vizsgálatokat végez a világ különböző területein. Minden fajta vagy hibrid több mint 350 tesztközpontban kerül tesztelésre, gyakran számos technikai intézettel (fajták és hibridek vizsgálatával és regisztrálásával foglalkozó, továbbá kutatási és fejlesztési intézetek) együttműködve. Ezen kívül számos szántóföldi demo, platform és üzemi próbatermesztésben vizsgálja az adott termékek termő- és adaptációs képességét. Ennek köszönhetően a CAUSSADE SEMENCES garantáltan olyan hibrideket, fajtákat hoz forgalomba, amelyek kiválóan alkalmazkodnak a helyi agronómiai, talaj és éghajlati követelményekhez.



Vetőmag előállítás és feldolgozás

Előállítás

A CAUSSADE SEMENCES CSOPORT kiváló minőségű vetőmagot garantál partnereinek, amelyet a szaporítási programok rendkívül szigorú megvalósítása révén állít elő. A vetőmag-előállítási koncepció alapja a szántóföldi előállítást végző partnerek szigorú kritériumok szerinti kiválasztása, ahol elsősorban a szaktudást és a technikai felszereltséget veszik figyelembe. A hálózat összesen több mint ezer, szaporítással foglalkozó gazdából áll, több mint húszezer hektárt jegyezve.

A CAUSSADE SEMENCES szakemberei folyamatos megfigyelés alatt tartják a vetőmag előállítást, minden egyes technológiai láncszemet ellenőriznek. A cég szakmai-technikai tanácsot is nyújt a szaporítással foglalkozó gazdák részére és biztosítja a vetőmagtételek ellenőrzését a kultúra teljes vegetációs időszaka alatt.

Technikai csapatunk szakmai hozzáértéséről tanúskodnak a CAUSSADE SEMENCES szaporítási programjai, az erre a tevékenységre jellemző, sajátos követelményekre és problémákra való gyors reagálás során született megoldások. Mindezek hozzájárulnak a kivételes minőségű vetőmagok előállításához, melyek fajtatisztasága több mint 99, 7%.

Feldolgozás

A vetőmagok genetikai és fiziológiai tulajdonságainak megőrzése érdekében a CAUSSADE SEMENCES CSOPORT újgenerációs beredezésekkel és feldolgozó sorokkal rendelkezik. A Franciaországban található 5 vetőmagüzemének feldolgozó kapacitása évi 1,5 millió zsák kukorica és 30 ezer tonna gabona.

A CAUSSADE SEMENCES laboratóriumaiban évente megvalósuló 63 000 elemzés garantálja a fajták magas értékű csíraképességét és tisztaságát. A vetőmagok minőségi elemzését végző laboratóriumok a francia jog szerint felhatalmazott intézetek megfelelően akkreditált laboratóriumai, melyek a legmodernebb berendezésekkel vannak



Kereskedelem és Marketing

A CAUSSADE SEMENCES CSOPORT dinamikusan növekszik, világszerte 34 országban értékesíti vetőmagjait. A vállalat a legtöbb európai országban rendelkezik leányvállalattal, ezen kívül Japánban, Kanadában, Ukrajnában, Oroszországban, Észak-Afrikában és Közép-Amerikában is jelen van termékeivel.

A vállalat értékesítési stratégiája a szakma, a mezőgazdasági termelők, forgalmazók, valamint a vetőmagok feldolgozásával foglalkozó iparágak dolgozói iránti tiszteleten és partnerségen alapul. Ez a partneri viszony egyaránt figyelembe veszi az ágazatok és fogyasztók igényeit, az agronómiai követelményeket, a környezeti korlátokat és a mezőgazdasági termékekkel szemben támasztott minőségi és nyomon követhetőségi elvárásokat.

Marketing stratégiájának alapja, hogy a vállalat és munkatársai megfelelő szakmai támogatást nyújtsanak partnereinek a vásárlási és termelési folyamat minden szakaszában. A marketing részleg fő célkitűzése magas színvonalú szolgáltatás biztosítása, a termékismeret maaximális átadása, mely elengedhetetlen a CAUSSADE fajták és hibridek sikeres termesztéséhez. A cég kommunikációjában nagy hangsúlyt fektet a pontos, hiteles és gyors információáramlásra azért, hogy a végfelhasználókhoz a lehető leghamarabb eljuthasson minden CAUSSADE termékkel kapcsolatos aktuális információ.

2019 Caussade Semences Hungary Kft. © Vetőmagok mesterfokon